A legjobbak áttekintése a szerkesztõbizottság szerint. A kiválasztási kritériumokról. Ez az anyag szubjektív, nem minősül reklámnak, és nem szolgál vásárlási útmutatóként. Vásárlás előtt konzultálnia kell szakemberrel.
Az emberiség mellett bolygónkat elképzelhetetlen sokféle különféle lény él. Az északi jégtől az Antarktiszig, a nyugati féltekétől a keleti felé – az élet mindenütt megtalálható a legkülönfélébb megnyilvánulásaiban. A szárazföldi fauna ezen gazdagsága közül egyedülálló állatok tűnnek ki, amelyek a környezeti viszonyokhoz való több tízezer éves alkalmazkodás során furcsa, sőt mondhatni fantasztikus megjelenést nyertek. Ebben a gyűjteményben tíz olyan élőlényt mutatunk be nektek, amelyek a világ legkülönösebbnek vallják magukat. Bármelyikkel való találkozás kitörölhetetlen benyomást gyakorolhat a legtapasztaltabb és legtapasztaltabb utazókra is.
A világ legszokatlanabb állatai: fotók, a Föld bolygónk 10 legcsodálatosabb lénye
Jelölés | egy hely | név | értékelés |
A világ legszokatlanabb állatainak áttekintése | 1 | Angóranyúl | 4.1 |
2 | Üvegbékák | 4.2 | |
3 | Kacsacsőrű emlős | 4.3 | |
4 | Panda hangya | 4.4 | |
5 | Csillag orr | 4.5 | |
6 | Csepp hal | 4.6 | |
7 | Csikóhal rongyszedő | 4.7 | |
8 | Octopus Dumbo | 4.8 | |
9 | Madagaszkár aye aye | 4.9 | |
10 | Tarsier | 5.0 |
Angóranyúl
Értékelés: 4.1
Az angóranyúl természetes, nyíratlan formájában fehér bolyhos felhőhöz hasonlít, amelyből csak a füle és a pofa éle áll ki. Ezeket a látványos állatokat több száz évvel ezelőtt kezdték tenyészteni Törökországban, így az egyik legrégebbi mesterségesen tenyésztett nyúlfajta. A 18. században a francia tengerészek, miután ellátogattak Törökország fővárosába, amelyet akkor Angórának hívtak, több egyént is hazahoztak. Az angóranyulak hamar népszerűvé váltak a nemesség körében, és háziállatokként tartották őket. Egy évszázaddal később a nyulak elterjedtek egész Európában. Jelenleg a jóképű fülű férfiakat elsősorban értékes bundájuk miatt tenyésztik, amelyekből sokféle gyapjúterméket állítanak elő.
A felnőtt angóranyulak hossza kb. 60 centiméter, súlyuk két és öt kilogramm között van. Meg kell jegyezni, hogy ez a faj több fajtára oszlik, a saját jellegzetességeikkel. A legtermékenyebbek a német nyulak, amelyek évente a legnagyobb mennyiségű szöszöt hozzák, dekoratív célokra a legjobbak az angol nyulak. Az angóranyulak leggyakrabban fehér színűek, de ritkán a faj szürke, fekete vagy kék hajú képviselői.
Üvegbékák
Értékelés: 4.2
Ezeket a békákat átlátszó bőrük miatt üvegbékáknak becézték, amelyeken keresztül az állat szinte minden belső szervét láthatja: a szívet, a májat, az emésztőrendszert, és a nőstények esetében néha a tojásokat is. Ennek a fajnak a legtöbb képviselőjénél csak a hasa átlátszó, de néha a felsőtest áttetsző bőrével rendelkező alfajok találhatók. Először fedezték fel üvegbékákat Ecuadorban a 19. század végén. Ecuador mellett Dél-Amerika számos más részén is megtalálhatók. A trópusi vagy hegyi erdők fáit előnyben részesítik élőhelyként.
Összesen több mint másfél száz fajtája van az üvegbékáknak. Mindegyikük viszonylag kicsi – három-nyolc centiméter hosszú. A többi kétéltűhez hasonlóan ők is apró rovarokkal és lágy testű ízeltlábúakkal táplálkoznak. A tenyészidőszakban a békák közelebb kerülnek egy folyóhoz vagy patakhoz, ahol tojást raknak, és erre választják a közvetlenül a víz felett növő fákat vagy bokrokat. Így a békák megvédik a petéket a ragadozó halaktól, és egyúttal biztosítják, hogy a kikelt kölykök a számukra legkényelmesebb vízi élőhelybe kerüljenek.
Kacsacsőrű emlős
Értékelés: 4.3
A platypusok rendkívül szokatlan, sőt enyhén paradox emlősök, amelyek a monotrémák rendjébe tartoznak. Amikor a 18. század végén az angol tudósok először meglátták ennek az Ausztráliából küldött állatnak a bőrét, azt eredetileg tévesen hamisnak hitték, amelyet valami joker taxidermista végzett. Amikor kiderült, hogy a hód bőrét, egy lapított kacsa csőrét, a hüllők végtagjait és sokkal inkább teljesen összeférhetetlen csodálatos lények valójában valóságosak, ez hatalmas felháborodást váltott ki a tudományos közösségben. A platypuszok élőhelye az ausztrál kontinens keleti részére korlátozódik, édesvizű folyók vagy tározók közelében élnek.
Ezek az állatok idejük nagy részét a vízben töltik, ételt keresnek maguknak. Napközben a kacsacsőrűnek a saját súlyának negyedének megfelelő mennyiségű ételt kell megennie. Főleg olyan apró élőlényekkel táplálkozik, mint a lárvák és ebihalak, valamint bizonyos típusú algákkal. Noha a platypuszok emlősök, nőstényeik hüllőként tojnak. A kikelés után a nőstények felnevelik a csecsemőket, és speciális pórusokon átfolyó tejjel etetik őket. A kacsacsőrű csőr nagyon különbözik a kacsától, puha és bőrrel borított. Célja korántsem dekoratív – a csőr elektrolokációra szolgál, lehetővé téve a zsákmány felismerését, mivel a kacsacsőrű nem látást és szagot használ a víz alatt. A platypus hátsó lábain mérgező tövisek találhatók, a kiválasztott toxin megölhet egy kis állatot. Egy személy számára az ilyen tövis “ismerkedése” fájdalmas és kiterjedt duzzanatot eredményez a sérülés helyén. Szerencsére a platypusok ritkán mutatnak agressziót az emberek felé.
Panda hangya
Értékelés: 4.4
Furcsa módon a panda hangyának nevezett rovar valójában a Hymenoptera-hoz tartozik, szárny nélküli német darazsak faj. Ezeket az állatokat először 1938-ban írták le, ismert, hogy a természetben több mint 200 nemzetség és több ezer fajta létezik. A német O-ket bársonyos hangyáknak is nevezik, mivel testük és végtagjaik hasonlóak a hangyákéhoz, és sűrűen borítják bolyhos szőröket. Panda hangyákat láthat Mexikóban, Chilében, Argentínában. Inkább száraz és meleg éghajlatú régiókban telepednek le.
A pandai hangyákat még a kifejezett szexuális dimorfizmus különbözteti meg: a nőstények sokkal nagyobbak, szárnyaik és antennáik vannak. A nőstényeknek van egy stridulációs szervük, amely különleges csicsergést bocsát ki, hogy felhívja a hímek figyelmét. A rovar, mint más darazsak, virágnektárral és növényi nedvekkel táplálkozik. Az utódok tekintetében a nőstény pandafanyák parazitizmust alkalmaznak – ahelyett, hogy saját fészket építenének, tojást raknak más méhek vagy darazsak fészkeibe. A kikelt ragadozók azonnal lerombolni kezdik az új területet, más lárvákat fogyasztva. És mivel a pandás hangyák éles, hosszú és mérgező csípéssel vannak felfegyverkezve, a gazda darazsak képtelenek visszaverni a szemtelen betolakodókat. Az ilyen típusú darázs mérge nem veszélyes az emberre, de néhány falattal akár egy nagy állatot is képes megölni.
Csillag orr
Értékelés: 4.5
A csillagorrú orr szokatlan csillag alakú orrával tűnik ki, amely 22 bőrdudorból áll. Ez a csúnya szerv a világ legérzékenyebb érintőrendszere, amely körülbelül százezer idegrostot tartalmaz. A csillagorrú folyamatok hihetetlen gyorsasággal mozognak, amelyet csak egy modern videokamera képes rögzíteni. Csak egy másodperc alatt az állat akár tizenhárom apró tárgyat is megérinthet és elemezhet az ehetőség szempontjából. A faj képviselői az észak-amerikai kontinens keleti részén, nedves talajú területeken élnek.
Ha figyelembe vesszük a kiemelkedő pofát, akkor minden más szempontból a csillagorrú orr szerkezete gyakorlatilag hasonló a többi anyajegyhez. Az egyetlen jelentős különbség egy hosszú faroknak tekinthető, amely télen a zsír felhalmozódását szolgálja. A csillagorrú emberek elágazó rendszereket építenek a földalatti járatokban, amely lehetővé teszi számukra, hogy könnyen hozzájussanak táplálékukhoz férgek és rovarlárvák formájában. Ezenkívül jól úsznak és gyakran vadásznak apró halakra.
Csepp hal
Értékelés: 4.6
A csepphalnak rendkívül szokatlan formája van a feje elején, “szomorú” szemei és megereszkedett orra miatt hamar híressé vált, mint a világ egyik legbizarabb lénye. Ez a mélytengeri hal főleg Ausztrália és Tasmania közelében él, mintegy 800-1000 méter mélységben. Teste puha és kocsonyás, ami lehetővé teszi a halak számára, hogy hatalmas nyomás alatt életben maradjanak és szinte energiafogyasztás nélkül mozogjanak. Először csak a 20. század elején fedezték fel ezt a fajt, és fél évszázaddal később kutatták a tudósok.
A csepp halaknak nagyon rosszul fejlett izmaik vannak, ezért passzívan táplálkozik – csak úszik, kinyitja a száját, és lenyeli a vízmélység sekély lakóit. A testen kívül a többi haltól megkülönbözteti az úszóhólyag hiányát, amely egyszerűen nem látná el feladatait abban a mélytengeri térben, ahol él. Érdekes, hogy az állat példaértékű szülő: nemcsak tojásokat inkubál, hanem kikelés után gondoskodik az ivadékokról is. Fantasztikus megjelenésének köszönhetően a csepphalak gyorsan internetes mémekké váltak, és még a “Men in Black” című filmben is megjelentek, mint az egyik idegen lény.
Rongyszedő csikóhal
Értékelés: 4.7
A víz alatti világ ezen szembetűnő képviselői megtalálhatók az Indiai-óceánon, általában Ausztrália partjainál, korallzátonyok közelében. Meleg vízben érzik magukat a legkényelmesebbnek, ezért 20 méteres mélységben élnek. A rongygerinc egyedi megjelenését az algákhoz hasonló számos lapos folyamat adja. Így a halakat számos, sekély vízben úszó ragadozó álcázza. Bár a hajtások másodpercenként 10-szer folyamatosan lendülnek, a mozgásban nem vesznek részt. Az úszáshoz a korcsolya a hát- és a mellúszót használja.
A rongylova a tűcsaládba tartozó sugárúszójú halak egyikébe tartozik. A plankton, az algák és a kis rákfélék táplálékforrásként szolgálnak. A csikóhal egyéb fajaihoz hasonlóan a hímek is megtermékenyített petesejteket hordoznak, a keltetők pedig gondoskodnak magukról.
Octopus Dumbo
Értékelés: 4.8
A polip Dumbo, vagy tudományosan grimpoteutis a lábasfejűek egyik leghihetetlenebb képviselője. Az állat ezt a nevet a népszerű Disney hőshöz, az elefánt Dumbóhoz hasonlóság miatt kapta. Felső uszonyai valóban erősen hasonlítanak az elefánt fülére, sőt segítségükkel szárnyalni is tud, természetesen nem a levegőben, hanem a tengerfenéken. A Grimpoteutis nagy mélységben, körülbelül három-négyezer méteren él. Méretében ezek a polipok általában nem haladják meg a 20 centiméter hosszúságot, bár egykor találtak egy hat kilogrammos egyedet, amelynek testhossza 180 centiméter volt.
Ragadozó lévén a Dumbo polip aktívan vadászik, úszik a zsákmány után, és amikor megtalálja, egészben lenyeli. Különféle férgekkel és puhatestűekkel táplálkozik. A mozgáshoz a polip nemcsak a “fülét” használja, hanem a testben lévő membránokkal és kis tölcsérekkel összekötött csápokat is, amelyeken keresztül hirtelen felszabadítja a vizet, létrehozva a sugárhajtást.
Madagaszkár aye aye
Értékelés: 4.9
Madagaszkár szigetének trópusi erdeiben lakó Aye-aye aye kísérteties és egyben vicces megjelenésű. Furcsa kiálló szőr, kopasz fej, kínos végtagok és “őrült” sárga szemek – az ilyen típusú főemlősöket nehéz összetéveszteni egy másik állattal. Amikor 1780-ban a tudósok először tudomásukra jutottak annak létezéséről, kezdetben rágcsálónak minősítették a lényt, később azonban arra a következtetésre jutottak, hogy az aye egy különleges makimajok csoportjába tartozik.
A madagaszkári aye inkább az éjszakai életmódot kedveli. Napközben egy fán alszik a saját kezével épített fészekben, és naplemente után ételt keres. Mint ilyen, leggyakrabban a fakéreg alatt élő lárvák szolgálnak. Elkapásukban sokat segít egy hosszú és vékony középső ujj, amellyel megkopogtatja a kérget és kivonja a zsákmányt. Az állatok gyümölcsöt, diót, gombát is fogyasztanak.
Tarsier
Értékelés: 5.0
Ezek az aranyos és kissé fantasztikus állatok a Délkelet-Ázsia területén élő főemlősökhöz tartoznak. Aránytalanul nagy fejük van, amely majdnem 360 fokkal elfordulhat, és természetesen hatalmas szemük van. Összehasonlításképpen: az emberrel megegyező test paramétereivel a tarsier szeme alma nagyságú lenne. Hosszú, szívós ujjaik is vannak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy könnyedén mozogjanak a fák között.
Az állatok trópusi esőerdőkben élnek, és megtalálhatók a bambusz sűrűjében is. Csak éjszaka aktívak, nappal megpróbálnak elrejtőzni a fák mélyén vagy más eldugott helyeken. A tarsierek gyíkokkal, rovarokkal és ízeltlábúakkal táplálkoznak, nagy, éles szemüknek és éles hallásuknak köszönhetően kiváló vadászok. Leggyakrabban az egyének külön élnek, néha párban, miközben elfoglalják saját területrészüket, ahová fajaik más képviselőit nem engedik be. Ultrahangos frekvenciákon kommunikálnak egymással. A helyi lakosok szokatlan megjelenésük miatt már régóta természetfölötti lénynek, az erdő szellemének tekintik a tarsiereket.
Figyelem! Ez az értékelés szubjektív, és nem jelent hirdetést, és nem szolgál vásárlási útmutatóként. Vásárlás előtt konzultálnia kell szakemberrel.